A világon semmi nem történik velem, erről írok is egy jó hosszú bejegyzést. Bejárok szépen dolgozni, minden nap diszkréten elkések, hogy Magdika még éppen előttem slisszolhasson be, és mire felérek a lifttel vad munkát imitálva köszönhessen rám. Rájöttem, hogy azért egy közös tulajdonságunk mindenképpen van Magdikával, a fönők megjelenése hatására azonnal bezárt weboldalak, és az előttünk leledző papírhalomba hirtelen csapott fej. Úgy is mondhatnám, hogy a főnökeineket mind a ketten tök hülyének nézzük, és remélem akárcsak Magdikáé, az enyém is magában röhög rajta.
Reggel a tévében Kasza Tibi osztotta az észt a csajokról. Két párductestű akárki ült bárszéken, hosszú lábukat ringatták, dobálták a hajukat, édesen vihorásztak a pasiknak, és határozottan jól néztek ki. Mondjuk a legkevésbé Kasza Tibi esetében érdekel, hogy mi a véleménye a nőkről. (Vágod hogy ez itt egy burkolt sanyizás!) Aztán azon gondolkodtam, hogy vajon én is ilyen voltam-e huszonéves koromban, mint ezek a csajok, ahogy kellettik magukat, de azt hiszem amikor egy átkefélt éjszaka után hazavittem Attilát, megígértettem vele, hogy okvetlenül felhív, ő meg meg is ígérte, sőt még időpontot is egyeztetett velem, hogy pontosan mikor, majd bebasztam a Honda ajtaját, nyomtam egy kövér gázt és hazáig röhögtem rajta, hogy vajon mikor esik le neki, hogy nem adtam meg a telefonszámomat, a fenti lányokkal rokon vonásaimat erősen megkérdőjelezem.
Ma a szokásosnál is jobban elkéstem, egyszerűen nem bírtam az éjjel aludni. A pisi-cigi-pia hármassal múlattam az időt úgy 2-ig, most meg rohadt ráncos álmos vagyok. Igyekeztem a lehető leghalkabban mászkálni a lakásban, mert ezért nálunk fenyítés jár, és a kisszéken kuporogva nyitott ablak kémlelés következményeként sütőbe hangosan belecsapott fej, majd pisilés közben egy kilencedik emeletig hallható bokareccsenésen kívül sikerült is. Ha jól látom mindjárt 9 óra, szóval nem sokára vége a napnak, és akkor elhúzhatok a francba haza aludni.