- Édesem, tudnál nekem segíteni? 

Hangzott a folyosó irányából a kérés hajnali 4 órakor, egy nagy csattanás és egy szolid káromkodás után. Felpattantam tök kómásan tántorogva a csupasz matracról, ami a tapétától már megfosztott büdös, hideg fal és a bedobozolt egész életünk mellett kapott helyet a nappaliban, azon az egy méteren, ahol Teletabijózsi húzgálhatja majd a létráját. Egy szál vótpasim előző napi trikójában botladoztam mezítláb, és mivel még semmi nem volt kipakolva, így beleugrottam Hédike bokacsizmájába. Kirohantam a folyosóra, ahol vótpasim ácsorgott összegörnyedve, kezét a lábára szorította, és vadul vérzett! Előző este a nagy üvegasztalt próbálták Közepeshugival talpra állítani, aminek az lett a következménye, hogy letört a sarka. Ebbe a letört saroküvegbe sikerült vótpasimnak hajnali 4-kor belegyalogolnia, aki azért kelt ilyen korán, mert 5:10-kor indult a vonata osztrákiába. 

Meglátva vótpasimat, akinek a szorongatott lábából az ujjai közül, úgy bugyogott kifelé a vér, mint valami rossz akciófilmben a combon szúrt főszereplőnek, szépen halkan  (a gyerekek még aludtak!) jajveszékelni kezdtem. Jaj istenem jaj istenem, mi lesz most, mi lesz most? Vótpasim egy tiszta törölközőért rimánkodott hozzám, közben a vér a bokájáig csorgott, onnan pottyogott a fehér járólapra, én meg csak néztem bután azt a sok dobozt és zsákot, és fogalmam sem volt, hol találok én törölközőt itt Narniában? Mivel még 1 napja se tartózkodtunk Kispesten, arról se volt elképzelésem, hol van itt orvos, ügyelet, nyitva lévő gyógyszertár, tiszta törölköző, gyógyszer-kötszeres doboz? Se netünk, semminek nem volt. Kétségbeesésemben vadul nyitogattam a zsákokat, én nem is tudom mit akartam találni bennük, talán egy egész vészhelyzetnyi műtétre felszerelkezett bemosakodott orvoscsoportot, aki majd véget vet ennek a durva horrornak, de helyettük találtam egy enyhén ebolás előző lakásból átmentett macis kis törölközőt a mosásravárnak zsákban. Úgyhogy amíg volt pasim szép csendben vérzett és jó eséllyel elsősegélyként vérgmérgezte magát a redva törölközővel, én kevertem magamnak egy poros kávét, egy ceruzával szétnyomkodva a gombóccá vált por és langyi víz elegyét, és keservesen sírni kezdtem. Csodálatos első napi életkép az új lakásból: ő ott ült sámlin alsógatyában és vérzett, én álltam és sírtam.

Ő így ültében is sokkal jobban állt agyilag, így aztán magára hívta a mentőket. Nekem igazán nem volt más dolgom, mint hogy beengedjem őket, mert Teletabijózsi a lambéria rángatással a kaputelefont is lerángatta, úgyhogy a combomig érő trikóban és csizmában futkostam ablakról-ablakra, hogy meglássam lent az érkező mentősöket, akkor már veszett hányingerrel is küzdve a gombócos langyi kávétól. És akkor bevillant, hogy mit szaladozok én itt bugyi nélkül, csizma-trikóban, mint a fejetlen csirke? Ruha kell, mert csak nem mehetek le 6 emeletet az utcára ebben a szerelésben, hogy beengedjem őket! Úgyhogy benyomtam a futkosásiirány újratervezőt, és már nem az ablakok között, hanem csak úgy a lakásban futkostam össze-vissza, hogy találjak valami ruhát. A tök eredménytelen, ám annál ájuldozósabb-hányigeresebb futkározásom közepette láttam meg a mosógépet! Igen, azt a mosógépet, amin az előző nap levetett ruháim voltak... 5 perccel később, már a liftben magyaráztam a mentősöknek, hogy akadt össze a vótpasim combja az üvegasztallal és hogy mindenhol vér van, aztán 2 órával később a  kék bugyiban és költöztetésvezénylő ruhámban bementem dolgozni! Hiába kértem szabadságot, a látens kormányváltás miatt adatszolgáltatnom kellett. Ezzel a nagy és fontos adatszolgáltatással amúgy kb. fél órát töltött ki a munkaidőmből, a többi időt nagyon fontos borítékcímezgetéssel töltöttük én és az akkor már 2 napos kék bugyim.