JAG

 2010.04.25. 09:14

Feltett szándékom megállítani a blogom elsanyisodását, de fenyofa nevű kommentelőmmel van egy lovagias ügyünk, és bár az előbb amikor pisilni voltam megnéztem, úgy tűnik még mindig lány vagyok, de egy ilyen kihívás mellett nem lehet csak úgy hajcsavarókkal elsomfordálni, némi körömlakkszagot hagyva magunk után. Ez kérem most már becsületbeli ügy! Kicsit féltem, hogy meg kell majd vernem őt, mint rivális rajongót, de jobbat találtunk ki. Már meg is írtam volna az én nyálas szerelmes levelemet, de a délelőtt folyamán csodálatosan megvilágosodtam, és rájöttem, hogy bakker, én még az életben nem írtam senkinek sem szerelmes levelet. Hogy ez hogy maradhatott ki?  Jó, persze, volt olyan, hogy egy levél végére odaírtam, hogy szeretlek, de a levél tartalma ettől még akár  eltérő is lehetett. Így aztán kell egy kis idő, amíg összekalapálok egy ilyet.  

Mivel nem tudok róla, hogy fenyofa Kommentelő Úrnak saját blogja lenne, ezért, csak mert egy hűje tök rendes Zita vagyok, a sportszerűség kedvéért, felajánlom neki, a blogomban való bármilyen hülyeség promociós és reklám jellegű szerelemes levél típusú anyag elhelyézését, az ügyünkre vonatkozóan. 

De ugye a rajongásnak is van határa, úgyhogy ezt most gyorsan be is fejezem, még mielőtt alapos túlzásba esnék, és áttérek egy másik témára, ami a mai napunkat bearanyozza fontossá teszi! Ugye senki nem felejtette el, hogy ma van a választások második fordulója? Tessék szépen cipőt húzni és elsétálni szavazni, annak akinek kell, és hogy nehogy bárki elfelejtse, ide is teszek egy képet emlékeztetőül:

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oszoljunk.blog.hu/api/trackback/id/tr531949477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nezsike 2010.04.25. 15:07:28

:-D :-D
Ha hiszed, ha nem, ma amikor mentem hozzátok, eszembe jutott, hogy ezt meg kéne photoshopolni valahogy ... te csináltad? :-D Zseni vagy! :-D

Thia* · http://oszoljunk.blog.hu 2010.04.25. 16:19:58

@nezsike: az ötletgazda én vagyok, a kivitelező Hédike, me béna vagyok még a painthoz is :D

@vagyok, aki vagyok...: :D

Bogi24 · http://fridabogi.blog.hu/ 2010.04.25. 18:46:54

Én írtam egyszer szerelmeslevelet, gyönygbetűkkel 93 darab piszkozattal, mert mindig volt benen valami helyesírási hiba miután elolvastam. Az a vicc az egészben hogy miútán három napig röjtögettem a zsebemben az alkalmas időpontra várva, hogy mikor adhatom úgy oda, hogy kettesben legyünk, és senki ne lássa, a fiú olvasás nélkül kidobta....

fenyofa 2010.04.25. 20:28:27

Na, jól feladtad a feladatot! :D
Ezek után még az is lehet, hogy visszalépek és tapsolva meghajlok előtted. :D

Thia* · http://oszoljunk.blog.hu 2010.04.25. 22:08:56

@Bogi24: egy piszkozat sincs már meg? :D Kéne puskának.

@fenyofa: hát most én is beszartam, hogy így belegondoltam a szerelmes levél kivitelezésbe. :D Hát valami mást kell kitalálnunk.

.bia · http://legyeneszed.blog.hu/ 2010.04.25. 22:56:24

Még nem szavazhatok, fenébe... :D
Én is írtam szerelmetes levelet 10 évesen. Akkori Életem Egyetlen Leendő Fénye leöntötte véletlenül málnaszörppel, majd közölte, hogy túl kicsik a betűk, és otthon hagyta a szemüvegét. Ezt én égi jelnek tekintettem, azóta inkább kutyát tartok. :D

kerti torpe 2010.04.26. 01:54:45

jaj, én írtam pár éve egy szerelmes, vagy arra nagyon hasonlító levelet... aztán ahogy megbeszéltük el is vittem a leányzó postaládájába, illetve csak majdnem, mert mint kiderült a leányzó nem ott lakott és a környéken se ismerte senki. Tehát jöhetett az alternatív terv megvalósítása és aztán a hazajövetel, de be kell valljam, hogy ez volt az első és utolsó eset amikor pár üveg sörért 800km-t utaztam. Inkább nem írok szerelmes levelet többet.

kozgaztanar 2010.04.26. 08:34:34

Zita, ezek szerint fenyofat kell diszitened? :)

ttlblog 2010.04.26. 08:41:24

Én régen tök sok szerelmes levelet írtam! Szerettem szerelmes leveleket fogalmazni, bár igaz, ami igaz, már akkor sem a szépírásomról voltam nevezetes, így a levél címzetje nem biztos, hogy mindig azt olvasta, amit írtam, de sebaj:)

A leglátványosabbat nem is papírra követtem el, hanem egynesen szívem akkor választottjának öltöszekrényére írtam alkoholos filccel, ami akkoriban még ritkaság volt. Rövid, tömör és lényegretörő volt, így szólt: Szeretlek! Mikor fekszel le velem?

Ma már jobban kibonatnám az első részt és kevésbé direkt módon fogalmaznám meg a másodikat, meg persze levélben írnám, kerülve a túlzott nyilvánosságot, és nem szekrényre, nem alkolholos filccel, mert nagyon csípte a kezem az oldószer, míg több szüneten át tartó sikálással végre eltűtettem múlhatatlan szerelmem nyomát.

Egyébként nem feküdt el velem, szóval még meg sem érte.

(A kérdéseket megelőzendő, ez nem tavaly történt, hanem huszonvalamennyi éve)

Thia* · http://oszoljunk.blog.hu 2010.04.26. 08:58:59

@.bia: kiskorú vagy, vagy büntetőjogilag eltiltott a közügyek gyakorlásától? :D

@kerti torpe: most mondanám, ha én nem én lennék, hogy ilyen hülyeségre is csak te vagy képes :D

@kozgaztanar: bontani fogom, nem dísziteni, rivális, elvégre hol van már a karácsony! (mondjuk tekintve, hogy ő férfi én meg egy 50 kilós nő vagyok, tök jó esélyekkel indulok :D )

@ttlblog: én már arra sem emlékszem így 13 év családi élet után, hogy annak idején hogy szedtem fel pasikat, pedig van egy listám ami szerint ez volt az egyik kedvenc hobbim :D

alexaco 2010.04.26. 09:30:28

@Zritha: Oké, hogy fenyofa férfi, de nem sokkal több 50 kilónál ő sem. ;D

Thia* · http://oszoljunk.blog.hu 2010.04.26. 09:48:12

@alexaco: te ismered fenyofat? egy ismerősöm mondja mindig, hogy belterjes a mitudoménmán milyen világ, hát látom már a blogvilág is :D

.bia · http://legyeneszed.blog.hu/ 2010.04.26. 19:56:09

@Zritha: "Kicsi" vagyok még, nem eltiltott (még)... :D Vajon 178 cm-ről fogok még nőni??

@ttlblog: Hát ez olyan romantikus, hogy tanítani kéne. :D

I.O. · http://iovilaga.blogspot.hu/ 2010.05.05. 20:07:49

Most már láttam élőben is ennek a plakátnak az eredetiét:)
süti beállítások módosítása