Szolg.közl.: Jelezném, a telefonom beszart és én nem bánom. Jelezném, kicsit sokat volt a fejem gép előtt, kicsit sok volt a msnfacebookiwiwcitromailblog és freeblog az utóbbi időben, ez erősen látszik a látásromlásomon és háztartásomon, jelezném kicsit kivontam magam a forgalomból és ez nekem jó. Személyesen korlátozottan állok kedves ismerőseim rendelkezésére, amennyiben igényt tartanak rám, szeretem ha keze, lába és feje van annak akihez beszélek. Szolgálati közleményem "hogy ez milyen egy hüüjjjjeeee picsa" mivoltával tisztában vagyok, vállalom.
Amióta Nezsi a kulturmenedzserünk és előzsűriző emberünk hihetetlen jó színházi darabokra bírunk eljutni. Tegnap este a Katonában voltunk, A hős és a csokoládékatonán, és az első sorban ültünk. Még sose voltam ennyire közel színpadhoz, kivéve amikor én vagyok rajta. A darab habkönnyű, vicces, ironikus, van benne zene, és tánc, jókor, jóhelyen, és nagyon tehetséges színészek. Nagy Ervinen és Haumann Péteren kívül legtöbbjüket most láttam életemben először. (Az megvan, hogy CsS fanklubom mellett, NE klubot is működtetek mert szélesspektrumu rajongó vagyok?) Azt kell, hogy mondjam színészemberileg és tehetségileg biza igen jól állunk mostanság. Nekem tegnap este nem csak a "végeadarabnak" esemény okán volt kedvem lelkesen tapsikolni. Persze az indulás nem volt egyszerű, több százszor öltöztünk át Hédikével, egymás szekrényében túrtunk, de sehogy se volt az igazi, és néha már nem csak egymás szekrényéből öltözünk, hanem konkrétan egymásról: azt vedd le lécci, mert az nekem kell!
Komolyan mondom, Nagy Ervin klub ide és oda, én nem is a darabot néztem, hanem a két női főszereplőt bámultam (Jordán Adél és Pálmai Anna), méghozzá pofátlanul. Megjegyzem a gyerek is. Ha pasi lennék, és ezt nyilvános helyen csinálnám, már mind a kettőtől begyűjtöttem volna egy-egy pofont. Pálmai Anna olyan szép, hogy alig bírom róla levenni a szemem. Szakkörös mivoltomból sem tudok teljesen kibújni mikor viseletet és táncot látok színpadon, muszáj bámulnom. Az agyam hátsó fele hazáig próbálta visszaidézni azt fellépést, amikor mi bolgárokkal együtt léptünk fel, és megállapítást nyert a tény, hogy mi magyar fakultációsok órákat töltünk egymás nézegetésével lógok?-lógsz!-nemlógsz! témakörben, mert az alsószoknyánknak szigorúan tilos kilógni a felső alól, addig a bolgároknál direkte 20 centivel rövidebb a felső szoknyájuk.
Ahogy Jordán Adélt néztem, arra jöttem rá, hogy nincs mese csajok, menthetetlenül elpasisodtunk. Tudom én, hogy munka, meg gyerek, meg elvárások, meg nyögés, meg lótás-futás, nőiesedő férfiak, ki tudja huszonhányadik század, meg hasonlók, de akkor is. Én azt mondom, hogy az önérzetünk és fejlett kritikai érzékünk felét simán a picsába kéne küldeni, és kihasználva a megüresedett helyet, az ő lényéből beexportálni nőiességet, bájosságot, mozdulatokat és stílust. Szerintem mindenki jól járna, a pasijaink is, de főleg mi, mert szerintem sokkal szerethetőbbé válnánk. Persze, persze, színházi darabot láttam, ő pedig egy színésznő, és sejtem én, hogy a Big Mac menü fölött valószínűleg nem rebegtet pillát, nem legyint kecsesen a kézfejével és nem vág olyan édi vidám és csodálkozó arcot amikor az eladó "hát smart kártyája van-e" mondatára elnyújtva visszakérdez, hogy: Hoonnnaaaan tudtaaa?, de azért gyanítom, ha éppen nem Rainat játszik, akkor is lenne tőle mit tanulnunk. Sok nőt ismerek és bizton állítom, mindegyikbe jól jönne és belefér még bőven egy kis "Adél".
Nagyon sokat nevettünk, és nagyon jól éreztük magunkat tegnap este, teljesen felpörögtünk, szóval aki szereti jól érezni magát, az mindenképpen vegyen jegyet (nekünk is) és nézze meg (és vigyen magával megint minket is!).