Jajj, hát nagy boldogság van! Kvini reggel üzent nekem a facebook-on, hogy szerinte az én játékom a Luxor, de igazából nem. Azért én kíváncsiságból leellenőriztem, és tényleg nem, de oldalt megtaláltam azt a játékot, amiről itt írtam. Már le is töltöttem, úgyhogy még egy pár év és rögtön írok valami jó kis bejegyzést.

Egyébként meg az van, hogy újabb hogyan szokjunk le a dohányzásról jótanáccsal láttak el. Egy teljesen szavahihető embertől hallottam az ötletet, aki nálunk gondnok. Azt javasolta, hogy kezdjem azzal, hogy gyengébb cigit veszek. Vettem is! Kék dobozos helyett fehéret. Úgyhogy a nikotin mértékének csökkentésével próbálom fokozatos elvonásra kényszeríteni a testemet. Most még kicsit akad a gépezet, mert a tegnapi próbanap alkalmával ezt a fejhorpasztós cigit szívtam, dupla mennyiségben, mint a másikat. Viszont jó hír, hogy már tök ideg vagyok, úgyhogy higgadásképpen elmentem vállfát rángatni.  Vettem is egy szerintem kurva jó farmer ruhát, de az örömöm nem tarott sokáig, mert az anyám szerint kövér vagyok benne. (Aki látott már élőben az most nem röhög! Együttérez a ruhám leszarozásában!)

De ez is megoldódik nemsokára, mert a normális emberek általában hízni szoktak a dohányzásról leszokás után, én tuti fogyni fogok, mert úgy szívom, mintha az életem múlna rajta, de nem igazán jön füst a cigimből, és egy idő után határozottan hányni támad kedvem. Valamennyire mégis csak haladok azért, mert ma reggel amikor levittem a kutyát, fél kezemben a bögre, közben a szemem azt vizsgálta hova fog Frakk odatrottyolni, meggyújtottam a cigit, és sétára indultam. Úgy a fél kávém megivása után tűnt csak fel, hogy még mindig milyen sok van a cigimből, ami azért volt, mert egy szar öngyújtót vittem le, úgyhogy a cigim nem is égett, tehát már jó ideje a reggeli levegőből tüdőztem teljes átéléssel a slukkokat.

Ma azt próbáljuk, hogy darabszámra cigarettázunk - köszönhetően a Tumle Bugs játéknak - várhatóan nem is nagyon akarózok majd felkelni a székemről. Tehát a nikotin kivonás elkezdődött. Ha pár nap múlva a blogban olyan bejegyzések jelennének meg, ami szerint  a világ legszerencsétlenebb nőjeként definiálnám magamat, akinek az egész élete egy görög sorstragédia, akkor nem kell majd sajnálni, nincs semmi bajom, csak az elvonási tünet ír helyettem.