Hát. Kiborultam azért kicsit. Nem gondoltam volna, hogy így lesz, még pár napja is azt gondoltam, simán végigcsinálom az egészet. Szeretnék már túl lenni a tárgyaláson. Tegnap már nem aludtam éjjel, csak forgolódtam az ágyban. Pedig még a legnehezebb visszavan. Nem a hagyatéki, nem a temető, hanem amikor a vonat elmegy a volt munkahelye előtt, nyitott szemmel is még mindig látom, ahogy ott áll a járdán, egyik kezével a biciklit fogja, a másikkal pedig szélesen integet a vonatnak, ő nem lát engem, de tudja, hogy én látom őt a vonatról, és ahogy elhagyta a vonat a munkahelyét csörög a mobilom, hogy láttad kislányom, hogy ingegettem neked? Minden hazaútón csak nézek ki a vonat ablakán, potyog a könnyem és integetek egy üres járdának...
1 éve 2009. március 24-én éjjel 2 órakor meghalt az apukám. Nagyon hiányzik nekem, és azt hiszem ez már mindig így lesz.