Még mindig beteg

 2010.02.16. 11:43

Tegnap visszamentem az orvoshoz kontrollra. Elég nagy hendikeppel (remélem így írják) indultam, mert amikor a csizmámat húztam a gyerek elém állt, és az ő 12 éves őszinteségével belemondta az arcomba, hogy Anya! Te még mindig nagyon szarul nézel ki! Az orvos is ezt mondta, csak máshogy fogalmazott. Utána arról faggatott, hogy vagyok. Én ezt inkább tőle vártam volna, mármint, hogy megmondja, hogy vagyok, mert kettőnk közül neki van ehhez való diplomája. Nekem egy tök másmilyen diplomám nincsen meg nyelvvizsga hiányában.  Elég bizonytalan volt a kérdésben, hogy mi legyen velem, és mivel én mint közönség nem voltam elég meggyőző, a telefonos és a felezéses módszer közül a felezést választotta és elküldött a gégészet fele. 

A gégész is megállapított, és ő is továbbküldött egy emelettel feljebb, hogy világítassam át a agyam fejem. Utána alaposan átnéztük a főorvosnővel a fantomképet magamról. Hát ritka ronda vagyok belülről.

(Kitérő Szolg. Közl.:Aki ehhez a bejegyzéshez kommentel, és olyan szavakat találok a hozzászólásában a fejemről készített röntgennel kapcsolatban, mint a halott agyevő bogár, a feketelyuk, és az átható sötétség, annak a kommentjét a már ismert módon szankcionálom*!) 

Ugyan semmi más háttérbetegséget nem talált a doki, pl. mellékorrüreggyulladás, arcüreggyulladás, istenem de szép nyelv ez a magyar, de megállapította, hogy a torkomban van egy csonk ami a mandulámból maradt, az orromban S alakban valami deviáns, és a homloküregem meg lebenyem asszimetrikus. Szóval taknyon kívül semmi komoly, csak szerekezetileg vagyok tök nyomi.  

Erről a homlokos asszimetriáról egy kicsit bővebben is kérdezgettem, én: ez mit jelent, meghalok? gégész:  nem, inkább azt, hogy így született! én: szóval az anyám hasában elfeküdtem a homlokomat? gégész: ez egy egyedi sajátottság kérem, ami elég ritka!

Na jóvan, most hogy kollektív megállapítottuk, hogy még mindig takónypóc vagyok, viszem az asszimetrikus egyedi sajátosságomat, és nyomatom tovább az ággyal.  

 

 

*Figyelem! A tiltot szavakat tartalmazó kommenteket a blog írója az alábbira cseréli:  "Zita szerelmes vagyok beléd, te vagy a legjobb csaj a világon, te írod a legjobb blogot a világon, ne könyörögtess tovább, gyere hozzám feleségül!"  mindezt teszem kortól, nemtől, családiállapottól és nemi hovatartozásától függetlenül.

A bejegyzés trackback címe:

https://oszoljunk.blog.hu/api/trackback/id/tr431762780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ttlblog 2010.02.16. 12:22:20

Nekem egyszer olyan volt, hogy két hétig nem tudta egy orvos sem, mi a bajom, csak odáig jutottak, hogy valami baj biztos van, már lázam volt, nehezen vettem a levelegőt, a torkom is fájogatott, meg ilyenek, a szokásos, csak nem múlt sehogysem.

Aztán a tüdőgondozóban azt tippelte a doktornő két hurutos köhögés között, mármint ő köhögött ijesztően, hogy szerinte ez mononucleosis és nézessük meg vérképem.

Megnézettük és tényleg...

Modnjuk ezt a betegséget nem kívánom neked, mert ugyan nem vészes, ám a csókbetegség néven tartja nyilván a szakirodalom, mert fura, de smárolássl terjed és lehet miatta magyarázkodni:) Komolyan, van ilyen!

Mondjuk, hogy nekem honnan lett, azt nem tudom:)

És most, hogy elmeséltem, nekem a tiednél sokkal súlyosabb betegségem volt: jobbulást:))

Thia* · http://oszoljunk.blog.hu 2010.02.16. 12:50:50

@ttlblog: de most komolyan, te hol szereztél olyat? Én a tavasszal a másik blogban a depressziómat próbáltam tripperre cserélni, és senki nem akart nekem olyat adni :))))

hzizi · http://halesmas.blog.hu/ 2010.02.16. 13:31:32

jahh, közben úgy belefeledkeztem itt az olvasásba, hogy majd elfeledtem mondani: elküldtem, de közben meg jól kimoderáltalak véletlenül, bocsi.

Tittok 2010.02.16. 14:12:50

Nézd már Zita jönnek itt az én ismerőseim, mint a Zizi is. Tökre népszerű leszel megint.
De amugy az S alakú nyulványodat nem lehet kiműteni, vagy valamit alkotni vele. Én ezt most úgy értelmeztem, hogy valami livegő cafat maradt ott a manduládból. És az nem valami gusztusos.

Tittok 2010.02.16. 14:15:08

"Rendszerint nyálkontaktus révén, szájon keresztül jut a vírus a szervezetbe. Ritkán vérátömlesztés során is előfordul, elvileg a szexuális átvitel sem kizárt. A szoros nyálkontaktussal való átvitel miatt "csókolózási betegségnek" is nevezik. A szervezetbe kerülő vírusok a nyálkahártyasejtekből a nyirokszervekbe jutnak el. Az első kapu, ahol a vírushatás jelentkezik, vagyis a betegség első tünete a torokelváltozás."

Jééé ilyen tényleg van :)

Thia* · http://oszoljunk.blog.hu 2010.02.16. 14:39:58

@Tittok: ha jól olvastam az interneten, mert az ám az igazi belgyógyseb és urológus orvos!, akkor az S alakú valami az az orrsövényem, szerinted ki kéne szedetnem az egészet? Olyan hülye divatok vannak, most már azt is epiláljuk? :)))) a csonk a torkomban van, nem az orromban, de azt nem mondta meg, hogy milyen alakú, de akarod én megkérdezem neked! :)))))

hzizi · http://halesmas.blog.hu/ 2010.02.16. 15:20:46

jah, még műtét lesz itt élőben, virtuálisan, jesszus...
@Tittok: igen, tőled találtam ide :-)

Vacskamatti 2010.02.16. 16:47:33

látod, milyen különleges vagy? Most már papírod van, hogy nem vagy szokványos, nőnemű egyed. :-)
Jobbulást!

Thia* · http://oszoljunk.blog.hu 2010.02.16. 21:45:38

@hzizi: hát ezt má vissza nem lapogatjuk, így marad és kész! :))

@Vacskamatti: különleges? Nem lehetne inkább hogy háromjegyű számokat tudjak fejben osztani, gyorsabban mint hogy valaki beüsse egy számológépbe? :))))

bluemoon · http://mondomamagamet.blogspot.com 2010.02.17. 07:17:24

@Zritha: Hát hiszen tudsz! Sőt, háromjegyűt háromjegyűvel is! Csak jól kell kérdezni. Pl. 999:333 :)
Próbáld ki, hátha használ. ez itt a tudományos.
www.youtube.com/watch?v=rsZeILCedRw
itt van a praktikus:
www.youtube.com/watch?v=z7ktK49rTdo&feature=related
itt meg a házibarkács:
www.youtube.com/watch?v=z7ktK49rTdo&feature=related

antigocsi · http://emigrante.freeblog.hu/ 2010.02.19. 00:32:28

mivel eleve letiltottad a legjobb témát, valahogy nem is került ide annyi sok komment. De szóval leszek én az a bátor, aki megkérdezi: mit találtak végül is a fejátvilágításod során? Találtak valami érdekeset? vagy minden, a műszerek által sugárzott jelet beszívott az a feke... ööö... izé, szóval elromlott a gép vizsgálat közben?

Thia* · http://oszoljunk.blog.hu 2010.02.19. 08:17:45

@antigocsi: leírtam mit találtak! szerinted nem elég érdekes, hogy asszimetrikus a fél fejem? :)

antigocsi · http://emigrante.freeblog.hu/ 2010.02.19. 23:15:11

ezt a homlokos asszimetriát meg sem próbálom elképzelni, mert ijesztően hangzik, pedig ha belegondolok, én is asszimetrikus vagyok homlokosan: elől van homlokom, hátul meg nincs
süti beállítások módosítása