Ha nekem még egyszer gyerekem születik, annak tuti csak egy kabátja és egy cipője lesz, 2 gatyája, 2 pulcsija, abból is egy mindig piszkosan a szennyesben. Ez a mostani gyerekem minden reggel megkérdezi, hogy melyik cipőjét és melyik kabátját vegye fel, és amikor megmondom neki, akkor jön a blöeee, ne má, mé pont azt, nyaff-nyaff, szipp-szipp, hüpp! Persze ettől nekem rögtön leesik a jómodor szintem, és heves indoklásomba bele-bele csúszik egy-egy nem teljesen szalonképes szó is. A mondandom vége többnyire azzal zárul, hogy teszek rá, menjé egy szál bugyiba iskolába. Erre ő rögtön reflektálni kezd, hogy várhatom el, hogy szépen beszéljen, amikor én!? Én meg rögtön replikázok, hogy ezt bezzeg azonnal be bírja illeszteni a szókincsébe, és milyen érdekes, hogy a mosogatás, portörlés, mosás, munkábajárást, adóbevallás esetén sose bizonyul ilyen ultra gyorsan tanulékonynak.
Mondjuk a kabát esetében mégis inkább legyen neki kettő, mert egy ilyen időjárás szempontjából gyalázatos napon, valamiben nekem is be kell jönnöm dolgozni bakker.