Életem legsikeresebb bukása!

 2015.07.27. 09:10

Hát képzeljétek el, megbuktam az angol középfokú nyelvvizsgán! Hát én még életemben ilyen boldogan nem buktam meg! De ne szaladjunk annyira előre. Az így benne van a blogban, hogy nem kaptam diplomát, mert hiába tudok mindent szakmailag, amit a munkáltatóm használ is rendesen, de a diplomámat nyelvvizsga hiányában nem kapom meg, és a hozzá járó fizetést se, csak a meló. Ismerjük az elmúlt éveimet, a költözködés-válással, úgyhogy nem igen tanultam én semmit, nem hogy nyelvet.

Tavaly ősszel kiírták a diplomamentőt, nagyon örültem, úgyhogy jelentkeztem is rá, hurrá, majd ezek megtanítanak engem angolul. Jó, hát igazából írták, hogy a jelentkezés feltétele a B1 szint, de hát mit tudtam én, hogy mi az a B1 szint, ilyen kis apróságokkal nem törődtem, nagy boldogan kitöltöttem a szintfelmérőt, mint a tip-mix-et, és láss csodát már ott is ültem az oktatáson. Igen, köszönöm, ma már én is tudom, hogy az alapfokú nyelvvizsgaszint a B1, meg hát beszélgettem a csoporttársaimmal, akik úgy 8-10 éve tanulnak angolul, érettségiztek belőle, esetleg eltöltöttek egy jelentéktelen fél évet külföldön angol nyelven, így aztán én minden ilyen "mennyi ideje tanulsz már angolul" kérdésnél sürgősen dohányozni, pisilni, enni mentem, vagy csak elhúztam más irányba, mert nem mertem megmondani, hogy hát igazából egyszer már pár hónapot egy kollégám tanítgatott, van egy füzetem amiben akár 10 oldalon is angol tanulmányok szerepelnek, mondhatjuk semmikor se tanultam. 

Igazából én tényleg az első óra után haza akartam jönni, amikor egy büdös szót se értettem az egészből, és amikor rádöbbentem, hogy ez itt nem egy nyelvtanfolyam, és én egy nyelvvizsgára felkészítő kurzuson próbálok megtanulni angolul. De az ajtó messze volt, én meg belül ültem, meg már egy szerződést is aláírtam,  úgyhogy inkább csendben elrebegtem bemutatkozásnál, hogy mi a nevem, és van egy lányom, mert ez benne volt a 10 oldalban amit tanultam. Most ilyen részletekkel nem untatnálak benneteket, mint az, hogy 1 db igeidőt ismertem angolból (simple present), úgyhogy kíváncsian vártam, mi a tököm lesz a maradék 11, és míg a többiek ásítozva kibámultak az ablakon amikor "átvettük" az igeidőket én olyan vadul jegyzeteltem, hogy füstölt a lapon a ceruzám. 

Na de, úgy sikerült megbuknom, hogy nullázták a levelemet, mint a fél bandának! Biztos hogy nem tématévesztésért, mert utána megbeszéltük, és a többiek is önkéntes munkásnak jelentkeztek Mexikóba egy általános iskolába. Viszont az összes rész feladatom 50% fölött van (részfeladatonként meg kell lenni a 40%-nak, és az egész vizsgának összességében a 60%-nak, tehát olyan nem lehet, hogy egyik feladat részed 10% a másik 90% és akkor ügyes vagy itt a nyelvvizsgád). A hallgatásra már totál kipurcantam, és valamit el is bénáztam, mert arra emlékszem, hogy iskola rádióban mondják, hogy hagyják tisztán a gyerekek a termet, meg bevásárlóközpontban valami akciós, de én egyszerre olvasom a kérdést és a válaszlehetőségeket, meg hallgatok, mindegy ez is 40% fölött van, és a oral beszélgetés (a vizsgafelkészítő kurzuson az egyetlen mondat amit angolul mondtam: I don't know) 67%, de a kettő együtt 53% csak. (Egyébként a többiek is megbuktak, 14 főből 3-nak sikerült.)

Összefoglalva a rizsa lényegét! 5 hónap alatt 53%-ban sikerült megtanulnom középfokon nyelvvizsgázni, és 60% kell a sikerhez! Majd egyszer igaziból is meg akarok tanulni angolul, de most nincs időm, mert meg kell szereznem a maradék 7%-ot a sikeres nyelvvizsgához! 

A bejegyzés trackback címe:

https://oszoljunk.blog.hu/api/trackback/id/tr707657554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I.O. · http://iovilaga.blogspot.hu/ 2015.07.27. 23:16:00

Meddig kell levizsgázni?

Amúgy én pont emiatt nem mertem németre jelentkezni, mert mi van, ha rájövök, hogy tanulni is kell még :D Mondjuk azt már most is tudom :)Csak stresszelne, hogy időre kell vizsgázni.

Thia* · http://oszoljunk.blog.hu 2015.07.28. 09:03:04

Úgy van a szerződés, hogy a vizsgafelkészítő kurzus utáni 3 hónapon belül egyszer meg kell próbálnod. Ha nem sikerül, akkor saját költségeden még kétszer el kell menni. Ha akkor sem sikerül, akkor vissza kell fizetned a képzési költség felét. Amúgy maga a szerződés 2015. december
31-ig szól. De! Már látom előre, hogy hányan nem fogják tudni ezt teljesíteni. Eleve január-februárban kezdődtek a képzések, nyáron szinte nincs nyelvvizsga időpont, vagy nehézkes. Például a Telc júliusban nem szervezett, az augusztusival már kicsúsztunk volna a három hónapból, a májusi meg kb. a képzés után követő héten volt.

Most már úgy tudom 2016. december 31-ig kötik a szerződést. Tehát kb. egy éved van megcsinálni :)
süti beállítások módosítása