Szombat

 2010.03.07. 10:15

A tegnapi műsor igen hasznos volt és tanulságos, ahhoz képest, hogy két hete az a mottóm, hogy csak ezen legyek túl, váratlanul egész jól éreztem magam közben, pedig most nem is csempésztem vörösbort és pálinkát a színpad mögé. Új kellék babát kaptam, sokkal kisebbet, mint a másik volt, konkrétan 3 hónapos és kislány, és sokkal nagyobbat szívtam vele, mint a 8 hónapos kisfiúval. Anyuka jó ötletnek tartotta, alaposan megszoptatni a kislányát, hogy ne visítson amikor kiviszem a színpadra, a baba pedig jó ötletnek tartotta a felesleges anyatejet visszaadagolni, konkrétan végighányta a viseletemet.

Az összekészített és nevemmel felcímkézett ruhám láttán már szinte sztárnak éreztem magam, de aztán kiderült, hogy mind a 3 alsószoknyám hirtelen és váratlanul véget ér a térdem fölött 10 centivel, ettől viszont behajlik alám a felső szoknya, úgyhogy kénytelen voltam legalább az egyiket hamarjában elbotolni egy alacsonyabb csajjal, a többit meg nem felvenni. Így viszont nem volt akkora valagam, mint egy söröslónak, ezt ki is szúrták, és rögtön rámgyógyítottak még egy szoknyát. A szokatlan oldal irányú kiterjedésemnek köszönhetően szerencsére több embert is sikerült felborítanom horizontális mozgásom közepette.

Béláim menet közben megfogytak, egyik Kanadába települt, a másik otthon frissen született utódját istápolja, szóval sokat nem kellett hozzátennem a műsorhoz. Viszont, a gyerekgügyögős résznél azonnal levettem, hogy az előttem szónokoló lány nem jött ki a színpadra, és zavarodott csend helyett rögtön akcióba léptem, ezért én meg is megszavaznék magamnak az új koreográfia első sorában egy helyet. Igaz, néha elhagytam az 5 éves Pirikét, aki rám volt testálva, mint játékgyerek, és ahányszor kerestem mindig mindenki máshol látta, de mire átverekedtem magam a 4 szoknyámban 40-60 emberen, mindig kiderült, hogy a saját igazi lányomhoz irányítottak, kapják be!, de olyan is volt, hogy a színpad közepéről gyűjtöttem össze Pirikét, ahol teljes átéléssel forogva akadályozta a többieket a kofeográfia eltáncolásában, szóval megelégszem a második sorral is. 

Ui.: Mellesleg az is kiderült, hogy a lányok szeretnek pontvelem párban táncolni, mert állítólag szórakoztató vagyok, ezt szerintem arra értik, hogy forgás közben, meg amikor a koreográfia úgy kívánja, hogy beszéljünk, ilyeneket mondok nekik, hogy azt mondtam már, hogy az ötös lottó főnyereménye egy szekérderéknyi trágya?, vagy: szerinted észrevennék a nézők, ha ennél a szép lassú résznél lenyomnánk egy vad cha-cha-cha-t?, esetleg: csúszik le a harisnyám, hujuj-jujjjjjj de gáz!

A bejegyzés trackback címe:

https://oszoljunk.blog.hu/api/trackback/id/tr31815585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tittok 2010.03.07. 10:51:59

Ha egyszer azt írnád meg, hogy egy gyereket sem hagytál el "előadás" közben, sőt egyet sem húztál magad után, miközben pont őt kerested olyan hevesen, én megkérdezném tőled, hogy Zita beteg vagy, hogy mindent rendben csináltál? :D :D

I.O. · http://iovilaga.blogspot.hu/ 2010.03.07. 10:58:45

Már csak azért megérné téged követni a fellépések során, hogy jó kacaghassak:)

bluemoon · http://mondomamagamet.blogspot.com 2010.03.07. 12:58:23

De legalább a tejjel teletöltött három hónapost jól megbüfiztetted.:))
(és persze a viselet nem mosható mosógépben?)

Thia* · http://oszoljunk.blog.hu 2010.03.07. 13:30:40

@Tittok: nem lennék beteg, csak akkor biztos nem léptek fel velünk a kispirik :)))

@I.O.: ménemszótá! volt még szabad jegy 400 jegyből csak 398-at adtak el :)))

@bluemoon: naná hogy nem mosható :))

kozgaztanar 2010.03.07. 15:01:27

mit műsoroztál Zita? valami néptánc félére gyanakszom...

Thia* · http://oszoljunk.blog.hu 2010.03.07. 15:20:24

@kozgaztanar: jujjj, most kimondtad a tiltott szavak listájának egyik résztvevőjét, zálogot adsz! Persze, hogy az, de nem mondjuk ki, mert akkor idetalál még a végén a fél szakkör, én meg nem nekik írok :))))

Zott 2010.03.07. 18:15:46

én már tökre megnéznék egy ilyen kinemmondom műsort, el nem tudom képzelni, mire kell a kinemmondommi közben egy 3 hónapos baba...
ja és utólag, de víziló

z750 2010.03.08. 07:53:40

Jó pénzé' én is odaadom a sajátomat, az is 3 hónapos és lány. Had fejlődjön az a gyerek:)

Thia* · http://oszoljunk.blog.hu 2010.03.08. 08:27:16

@Zott: babázni vele a színpadon :)))

@otto69: októberben a másik blogban volt kiírás, hogy adjatok de gyorsan egy gyereket, de gondolom akkor még nem született meg, mondjuk ha bármikor idekommenteled, hogy van ám gyereked, akkor vittem volna, ugyanis pont azért nem jött ki a másik lány, akinek előttem kellett volna beszélni, mert nem találta a gyerekét. Fizetni az utiköltséget szoktuk, ha kérik, illetve eszmei értéket kap a gyerek, me benne lesz a tévében! :))) (ne kérdezd hol és mikor, fingom nincs, és különbe se nézze meg senki!!)

kozgaztanar 2010.03.08. 10:42:19

@Zritha: bocsika, nem akartam kimondani a tiltott szot!! :(

Thia* · http://oszoljunk.blog.hu 2010.03.08. 11:55:45

@kozgaztanar: na jó, most utoljára még egyszer, mert mindig olyan jókat kommentelsz ide, meg más blogokba is, és már megkedveltelek, eltekintek a zálogadástól! :))

kozgaztanar 2010.03.08. 11:58:33

@Zritha: köszi, köszi, köszi!!! :)
süti beállítások módosítása