Visszaértem

 2010.03.26. 16:19

Most hogy így ráérek, mert igazából Létezőt és Buckát várja itthon vigyázzban ülve az egész család, de sajna nem jönnek, úgyhogy akár írhatok is egy bejegyzést, az elmúlt napokról. Mondjuk Buckáék idetalálását, akikről simán feltételeztem, hogy eltévedtek a lakótelepen, erősen megkönnyítette volna az a címem megadása, amiről én úgy emlékeztem, hogy megírtam, de a levelezésünk felülvizsgálatát követően rájöttem, hogy nem. Tanulság: bárkinek, bármit ígérek, és úgy tűnik, mintha nem tartanám be, akkor szóljon rám, írjon, hívjon, rúgjon oldalba, bármit, mert nem meggondoltam magam, csak túlzsúfolom az életemet, és néha pont a fontos dolgokról hiszem azt, hogy megcsináltam, pedig nem. (Olyan kommentet nem kérek, hogy elfelejtettem aláírni az összes ingó és ingatlan vagyonomat rád hagyom nyilatkozatot!)

Olyan nagyon régóta szerettem volna már én is írni egy olyan -ás-és posztot, és úgy érzem, ennek most jött el az ideje, úgyhogy lássuk az elmúlt 3 napot röviden:

Soha életben punival ennyit nem foglalkozás, pedig három napig nem is szexelés. Bevásárlás után vonatra rohanás, vonat előtt pisilés, metrón ácsorgás, idegeskedés vonatlekésés, észrevevés bugyi puniba egyik oldalon belecsúszás, még jobban  idegeskedés, megigazítani nem merés. Vonatra felszállás, coca-cola kinyitás, szerte-szana spriccelés, farmerszoknya alá befolyás, harisnyán cola végiggurulás, hideg cola puni csiklandozás, röhögés, röhögés azonnal abbahagyás, cola puniba átmelegedés, rohadtúl csípés,  szenvedés, szentségelés, ablakmelleti fiú ablakon kibámulás, elfordulás, rajtam röhögés titkolás, röhögéstől fej enyhén rázkódás, ettől bebukás.

Megérkezés, állomáson legkisebb hugi engem fogadás, tájékoztatás, öcskös nagymamánál leragadás, nagymamához nagyon sietés, nagytáskával félig futás, félés, öcskös összes palacsinta előlem megevés, nekem nem hagyás.

Este nap és meleg elmenés, megfagyás, kályhába tűzrakás, öcskös tüzet folyton basztatás, nézegetés, piszkálás, ki-benyitálás, füstben koromban aludás.

Reggel öcskössel fürdőben együtt készülés, kiköpött nyálas fogkrémbe szemceruza kupak beleejtés, öcskös hangos röhögés, bosszúból reflexeinek megvizsgálás, megpróbálás kezére fogkrém ráköpés, öcskös gyors kézelkapás, bemérgesedés, engem meglökés, hajam meghúzás, én is bemérgesedés, hirtelen mozdulattal popsival fürdőajtón öcskös kilökés, én győzés.

Közjegyző leügyvédezés, ezt ő magának kikérés, garázsról lemondás, tulaj hálás köszönés. Vélekedés, betét-tampon kibírás, kölcsönkocsiba meleg érzés puninál, két kézzel ülésen támaszkodás, nem leülés két falun át, otthon puni nagytakarítás.  

Délután tojásfa pucolás, kezdetekben örülés, később szentségelés, nem szeretés.

Este katicás játék számítógép játszás, gép közelébe menőkkel súlyos összeveszés, akarás játék tőlem elvevés, kutyára többször véletlen rálépés.

Vonatra jó korán visszaindulás, nagynéni meglátogatás, érkezéskor kapucsinó ígérés, nagynéni otthon nem levés, gondolás, kávéért bárkit megölés!

Kocsmában cigi kérés, tájékoztatás: nincs hasznosság árrés, nincs cigi árulás, cigit nekem nem adás, ezen csodálkozás, pultos engem kioktatás, sok kocsmában cigi nem levés, elfelejtés apával kocsmatúrázás, ballágásról meglógás, kocsmában piálás, ballagás végére tömegbe visszaszivárgás, úgycsinálás apával mintha nem kocsmázás, piaszag miatt senkivel nem beszélés, haverokkal összes kocsma végigivás, pultosnak hazudás, én azért nem tudás, kocsmába nem járás.

Nagynéni nem levés, állomásra túl korán érkzezés, ráérés, meghatalmazás hátulján ás-és bejegyzés megírás, közben szélben megfagyás, vonat nem jövés. Vonat látás, állomáson  be nem mondás, futás, vonat peronra beérkezés, állomáson bemondás, egy órával korábban érkezés, mégis majdnem lekésés?, vasutasék anyjuk picsájába küldés.  

A bejegyzés trackback címe:

https://oszoljunk.blog.hu/api/trackback/id/tr971870927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bluemoon · http://mondomamagamet.blogspot.com 2010.03.26. 16:58:13

Bejegyzés elolvasás, nagyon röhögés, nekem való öröm okozás megköszönés. Blogíró szeretése.

vagyok, aki vagyok... 2010.03.26. 17:41:12

kellemes hétvége kívánás.

Anitaén 2010.03.26. 18:49:55

A végére semmiszó se esik a punciról, mint a történek Hőséről.

"anyjuk picsája vasutas", az nem punci :-)

Thia* · http://oszoljunk.blog.hu 2010.03.26. 22:02:48

@Anitaén: hát hazahoztam, de nem érdemelte meg!! :)

@bluemoon: :)

@vagyok, aki vagyok...: neked is!

I.O. · http://iovilaga.blogspot.hu/ 2010.03.26. 22:09:37

Szóval akkor olyat se írjak, hogy elfelejtetted átutalni nekem azt az 1 millát?:)

Tittok 2010.03.27. 09:13:38

Meg azt se, hogy hol a lila harisnyám??? Csütörtök pénteken szabin leszek, nehogy ideküld, mert ezek kinyitják, oszt törpepornó jön itt a nevemre, mindenki röhögésben fog kitörni, milyen perverz vagyok. Na de engem nem is olvasol? Meg hol vagy, jah főzöl. Mit is?

kozgaztanar 2010.03.27. 13:00:36

katicás játék? what the fuck?!

Létező · http://letezo.freeblog.hu 2010.03.27. 20:09:09

Megkaptad az sms-t? Jövő héten esőnap? :)

Thia* · http://oszoljunk.blog.hu 2010.03.28. 18:32:29

@Tittok: olvaslak, és írtam is vagy 5 kommentet, csak mindig töröltem, mert nem tudtam igazából mi okosat mondjak, marhaságot meg nem akartam. :)

@kozgaztanar: kurva jóóóó! golyók jönnek gurulnak, színesek szorosan egymás mellett, és a katica kezében lévő golyót kell bedobni a többi gyöngysorszerű golyó közé úgy, hogy három egyforma szín legyen, akkor elpárolognak az egyformaszínű golyók, és addig kell csinálni amíg elfogy a fűzér.

@Létező: válaszoltam rá, én pókcsípésre gondoltam, de a pestis se rossz :D

I.O. · http://iovilaga.blogspot.hu/ 2010.03.28. 19:11:32

@Zritha: ó ezt a játékot én is ismerem, csak más néven, van egy olyan változata a neten, amivel órákig szenvedtem, és egyre idegesebb lettem tőle, de elég sok pályát megcsináltam, de már nem emlékszem, hogy hol találtam ezt a játékot:)

Thia* · http://oszoljunk.blog.hu 2010.03.28. 19:17:38

@I.O.: jajjj ne már, hol? hol? HOL? gondolkodj I.O. hátha eszedbe jut, légy szí gondolkodj! :)

I.O. · http://iovilaga.blogspot.hu/ 2010.03.28. 21:15:18

Na, ha ez az a játék, akkor várhatunk Zitára, hogy ír valamit, max akkor fog erre járni megint, amikor unatkozik a napközben és épp munkaudurutisa van.:)

Thia* · http://oszoljunk.blog.hu 2010.03.29. 08:37:42

@I.O.: nekem a linkre kattintva nem jön be semmi! :((

I.O. · http://iovilaga.blogspot.hu/ 2010.03.29. 22:27:09

online.jatekoldal.net/web/index/jatek/azon/39

pedig ez a jó elérés, próbáld meg esetleg magába bemásolni a böngészőbe.
süti beállítások módosítása